Házi sör

Házi sör hordóval, csuporralEz a gyönyörûséges nedû kihagyhatatlan volt a kínálatunkból, már csak azért is, mert annyira ügyeltünk arra, hogy csak tisztán magyar hagyományokkal rendelkező italokat áruljunk és ne csapjuk agyon az udvar hangulatát holmi kötelezően kihelyezendő reklámlogóval. Sikerült találni egy kicsi, ám annál szorgalmasabb kis sörfőzdét, aki partnerré vált, és kapcsolatunk azóta is zökkenőmentes.

Csapolt házisörünk enyhén kesernyés ízû, pilseni típusú sör, mely hagyományos technológiával készülő, pasztörözetlen sör. Nem tartalmaz vegyszereket, tartósítószert, ezért a szavatossága csak nyolc nap. Az ízvilága azonban egyedülállóan ászokos.

Testes sör, mely garantáltan nem okoz másnap fejfájást. Egyediségét hangsúlyozandó, agyagkorsóban szolgáljuk fel, 3 dl-es illetve 5 dl-es mennyiségben. Az agyagkorsó segít hidegen tartani a söritalt, és egyébként szervesen illeszkedik az étteremben kialakított érzésvilághoz. Ha nagyobb társaság érkezik, 2 literes kancsóban szolgáljuk fel, így erősítve az összetartozás érzését az emberekben, megteremtve a velejáró hangulatot is.

Kemencés pékség Tihanyban! Szállással és programokkal várjuk az érdeklődőket