Halfüstölés a Régi Idők Udvara Skanzen és Étteremben

Hosszú kísérletezés, próbálgatás után éttermünkben elkezdtük a füstölt halak készítését, nem csak helyben fogyasztásra , elvitelre is. Rögös volt az út míg kikísérleteztük a megfelelő páclét, mely mára már halanként más és más alapanyagokból tevődik össze eltérő pácolási idővel. A füstöléshez hagyományosan bükkfa fûrészport használunk, időnként és a halakhoz igazítva borókaágat, és annak bogyóját is pörkölünk a porral.

Halfüstölő alapanyagok Halfüstölő alapanyagok

Így kapjuk a remek füstaromát, mely annyira jellegzetes ízûvé teszi a kész halainkat. Nem titkoljuk azt sem, hogy a halak füstöléséhez szárított fûszernövényeket, sőt még tealevelet is felhasználunk. Fontos volt számunkra, igazodva eddigi koncepciónkhoz, hogy csak olyan halakat füstöljünk, és ajánljuk fogyasztásra, melyek Magyarország vizeiben megtalálhatóak. Így elsőnek említeném a balatoni gardát, mely mint ismeretes a tihanyiak hala.

Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak Füstölésre váró halak

Természetesen kihagyhatatlan a pisztráng is, melyet a viszonylag közeli pisztrángtelepről szerzünk be. Teljesen friss így íze össze sem hasonlítható fagyasztott társaival.

A füstölt halak egyik legízletesebbike. Bár sajnos a Balatonban nem fogható, mégis kihagyhatatlan a választékból.

Füstölt pisztráng Füstölt pisztráng Füstölt pisztráng Füstölt pisztráng Füstölt pisztráng Füstölt pisztráng Füstölt pisztráng Füstölt pisztráng

Bár nehezebben, és főleg folyamatosan nehéz beszerezni, mégis ha módunkban áll és hozzájutunk ,nagy örömmel készítünk Balinból füstölt filét. Kicsit szálkás hal, viszont nagyon zamatos. Szaftos húsa vetekszik a pisztrángéval. Igazi ínyenceknek való. Az egyébként oly nagyra becsült süllő viszont nem való füstölésre tapasztalataink szerint, mert nem adja azt az íz élményt amit várnánk tőle.

Fülstölt balin és süllő Fülstölt balin és süllő

Aki szereti a balatoni csuka markáns ízét, az most sem fog csalódni, mert ez a hal viszont nagyon alkalmas a füstölésre, főleg a kissebbek, melyeket egészben küldhetünk a füst szekrénybe . Aranyló bőrével, omlós hófehér húsával igazi kulináris élményt nyújt fogyasztójának. Persze nem árt tejben kiáztatni, mert így tompul erőteljes zamata, és puhul a húsa , ez csak előnyére válik. Ennek a halnak a beszerzése szintén nem megoldott folyamatosan, de ha van ,vendégeink nagyon szeretik, mert impozáns látványával, fenséges ízével lenyûgözi az asztaltársaságot.

Füstölt csuka Füstölt csuka Füstölt csuka Füstölt csuka Füstölt csuka Füstölt csuka Füstölt csuka

Ha valakinek ez még mind nem elég, füstölt kecsegével, más néven tokhallal is szolgálhatunk, persze csak előzetes megrendelésre, mert ezt a halat nem egyszerû beszerezni. Mi mégis megoldjuk, és ráadásul friss halból. A kecsegéről tudni kell, hogy porcos hal, ezért egyáltalán nincs benne szálka, így a félőseknek igazi alternatíva. Különleges alakja és fejformája miatt igazi különlegesség. Ünnepi asztalra való hal nem csak füstölve.

Füstölt tokhal Füstölt tokhal Füstölt tokhal Füstölt tokhal

A halak szeretnek úszni még holtukban is , ezért ajánljuk hozzá kiváló balatoni , tihanyi borainkat.

Füstölthalhoz kiváló tihanyi vagy balatoni borok illenek Füstölthalhoz kiváló tihanyi vagy balatoni borok illenek

Így lesz az élményük teljes, melyhez a Balaton egyetlen félszigetén a paraszti világ hangulatát megidézve élhetnek át.

Ha csoportok úgy szeretnék, velük közösen készítjük el füstölt halukat, hogy megismerhessék ezt a kicsit elfeledett tudományt.

Töltsön el egy hosszú hétvégét Tihanyban, remek programokkal várjuk Önt!